a “Pompeji féreg” (Alvinella pompejana Desbruy GmbH és Laubier) biológiája és ökológiája, a szélsőséges mélytengeri környezet normális lakója: a jelenlegi ismeretek és a legújabb fejlemények szintézise

Alvinella pompejana, a “Pompeii féreg” aktív hidrotermikus épületeken él a Csendes – óceán keleti részének mélytengeri Szellőzőnyílásainál. A mikrohabitát fizikai és kémiai mintázatát hőmérséklet-szonda mérésekkel, hőmérsékleti idősorokkal, valamint fedélzeti és Parti kémiai elemzésekkel határozták meg diszkrét mintavétel alapján (pH, H2S, CO2, CH4, S2O2-3, Ca, Mg, Cu, Cd, Zn). A mikrohabitát nagy időbeli és mikroszkópos térbeli változékonyság jellemzi, a hőmérsékleti értékek a csövek közvetlen perifériáján 20-45 C között vannak, de a csöveken belül magasabb, még meghatározatlan értékeket érnek el. A biomolekulák stabilitására vonatkozó in vitro hőmérsékleti határértékek és az anyagcsere-sebességek közötti különbség, valamint a javasolt in situ körülmények között a biológiai interfészek (csövek és kutikula) jelentős védő szerepét jelzi. Az időbeli instabilitás valószínűleg fontos szerepet játszik abban is, hogy ezek a férgek megtelepedjenek egy ilyen szélsőséges élőhelyen. A domináns epibiotikus baktériumok funkcionális szerepét a legújabb biokémiai és molekuláris adatok fényében tárgyaljuk: a cső-féreg–baktérium rendszer szimbiotikus entitásnak tekinthető, ahol a szén valószínűleg metabolizálódik és újrahasznosul. A szulfid méregtelenítés oxidációval történik a kopoltyú szintjén, esetleg az intracelluláris hemoglobin szintjén. A nehézfémek, lenyelve vagy felszívódva, csapdába esnek a szferokristályokban, és metallothionein-szerű fehérjékhez kötődnek. A hipoxia anatómiai, fiziológiai és molekuláris adaptációja lehetővé teszi a féreg számára, hogy sikeresen kolonizálja a kéményeket. A. pompejana mulandó környezetben él, és ennek megfelelően kell szaporodnia és szétszóródnia. Ez egy gonokorikus faj, amely pseucopulációs viselkedést mutat, amely lehetővé teszi a sperma átadását a női spermathecae-ba, elkerülve ezzel az ivarsejtek szétszóródását. A petesejtek mérete lecitotróf vagy bentikus fejlődésre utal. A populáció méretének szerkezete polimodális, jelezve a folytonos toborzást. A populációgenetikai adatok a populáció differenciálódásának olyan mikroszkopikus szintjét jelzik, amely nem növekszik a földrajzi távolságok növekedésével, ezáltal metapopulációszerű rendszer előfordulására és/vagy annak lehetőségére utal, hogy az enzim lókuszok a szellőzők rendkívül változó körülményeiben rejlő stabilizáló szelektív hajtóerők mellett fejlődnek ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.